Atlantisz-Kalandok egy letűnt földrészen
Menü
 
Részletek a könyvből
 
Idézet by Ginevra

 "Ember számára nem létezik nehéz helyzet, csupán helyzetek vannak. A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több."(Tatiosz)

 
Egy kis vidámság by Araya

( Gasena és a három lány)

-Énekel nekünk?! - mondta gúnyosan Araya, majd társai felé fordult

- Az lenne még a szép halál!

 
A Három amazon...
 
és Választottjaik
 
Atlantisz népei
 
Az idő, mely megadatik...
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Bannerek

 
Mae govannen

 Üdvözlök mindenkit az oldalunkon!

Az egész egy hétfői napon kezdődött. Rajz óra volt, a terem leghátsó padjaiban ültünk mi hárman: Dóri, Anikó és én. István bá remek tanár, de mivel maga a tanagyag is érdektelen, nem igazán figyeltünk. Volt egy füzetünk, amit kifejezetten levelezésre használtunk, s csak mi írtunk bele. Ekkor is épp előttünk volt, de csupa unalmas dologról firkáltunk. Aztán Ancsi maga elé húzta és rajzolni kezdett. Először három fejet, majd a fejeknek testet, hajat, arcot, ruhát, fegyvert. Alig telt el 20 perc, s máris három harci díszben pompázó lány nézett ránk a papírról.

Egymásra néztünk, nevettünk, s bennem megért a gondolat: ÍRJUNK EGY TÖRTÉNETET MI HÁRMAN!!!CSAK MI!!! S SZÓLJON RÓLUNK!

Beleegyeztek, s elkezdtük... Azóta másfél nagyalakú spirál füzetet írtunk tele, a saját kalandjainkkal Atlantisz földjén...


Nagyon örülünk, hogy betévedtél kezdetleges oldalunkra! Ha már erre jársz, akkor írj légyszi az Elveszett könyvbe (VENDÉGKÖNYV), vagy telepedj le Tábortüzünkhöz (CHAT)! Olvasd el a szereplők, lények, városok leírását vagy vágj bele rögtön a történet fejezeteinek olvasásába, amik folyamatos feltöltés alatt állnak! Nézd meg a képeket, de ha van kedved segíthetsz is nekünk: szeretnénk olyan képeket, rajzokat, műveket kapni, amiket ti alkottok a történet alapján és ezeket ki is rakhatjuk ide! Előre is köszönjük!

Üdv: Araya, Ginevra,Rinawyn

 

 
Bölcsesség by Rinawyn

" Nem sokra megyünk a barátságban, ha nem vagyunk hajlandók megbocsátani egymásnak apró hibáinkat." La Bruyére

 
A Három Amazon és A Sötétség Erdeje
 
Istenek
 
Atlantisz városai
 
A Fény egyéb követői
 
A Sötétség hírnökei
 
Képek
 
A vándorút végtelen
 
Ennyien jártatok itt
Indulás: 2005-06-28
 
365 nap, ahogy a Fényt Hozó jár...
2026. Február
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
<<   >>
 
Tábortűz
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA