1. fejezet

Cirian kapuja

            Történetünk a három fiatal lány vándorlásával kezdődött. Araya, Ginevra és Rinawyn külön utakat járt, mégis egy közös cél vezérelte őket: elpusztítani a Gonoszt, s megmenteni az embereket a szenvedéstől. Tudásukat és képességeiket a lehető legjobb módon hasznosították, s ott segítettek, ahol csak tudtak. Évek teltek már el azóta, hogy elvesztették a családjuknak hitt embereket, s ezen idő alatt mindhárman csodaszép fiatal lányokká értek, akik képesek voltak önálló döntéseket hozni, s felismerni a Fényt. Teljes odaadással irtották Myron szolgáit, fegyvereik csapásai alól csak nagyon kevesen menekültek meg. Nem csoda tehát, hogy a három magányos harcosnak hamarosan híre ment egész Atlantiszban.

            Ginevra gyógymódjai messze földön híresek voltak, a fiatal lány fáradság nélkül tudott embereket gyógyítani, akár napokon keresztül is ápolt egy- egy súlyos sebet kapott katonát. Vándorlása során szinte az egész földrészt bejárta, csak a Sötétség Erdejébe nem tette be soha a lábát. Alapvetően a béke híve volt, keveset harcolt, nem kedvelte az erőszakot.

            Araya szöges ellentéte volt a békeszerető amazonnak. Vadsága mindig újabb és újabb harcok felé szólította, soha nem hátrált meg semmitől, bármekkora volt is a kihívás. Szerette a kalandokat, de mindig megfontoltan döntött. Atlantiszt járva Myron egyik legnagyobb ellensége lett.

            Rinawyn bölcsessége és ereje egész Atlantiszban ismert volt. Ő sem hátrált meg semmitől, habár kicsit visszahúzódóbb volt Arayánál, s nem kereste önként a veszélyt. Soha senki se tudta, hogy éppen merre jár, mert mindig a szíve és az esze után ment.

            Ezekben az időkben az Uralkodói Udvar egyre kevésbé volt képes ellenállni Myron hatalmának, s egyre inkább engedett az elnyomásnak. Potura, Cirian agg és bölcs királya udvarába hívatta a három híres leányt, hogy egy olyan kalandba küldje őket, amelyre azelőtt senki sem vállalkozott. A város kapuit legelőször Araya lépte át, s vele együtt valami megmagyarázhatatlan vidámság érkezett, hogy a város népe még aznap kisebbfajta ünnepséget rendezett a tiszteletére, hiába szállt meg a lehető legszerényebb fogadóban. Két nappal később érkezett Rinawyn, s a város falai közé bölcsesség költözött. A szőke amazon titokban lépte át a város határát, érkezéséről egyedül a király tudott. Ginevra volt az utolsó, s addig ismeretlen békét hozott magával a város lakóinak szívébe. Egyenesen a palotába ment, s a király által felajánlott szoba lett a szállása.

A harmadik amazon érkezése utáni napra hirdette meg Potura a találkozót. A három lány azelőtt sohasem látta egymást, habár hírből már tudták ki-kicsoda. A meghívó a palota híres tróntermébe szólt, ahol az udvar és a környék apraja nagyja megjelent. Az amazonok az ajtó előtt találkoztak először, csendben végigmérték egymást, de egy szó nem sok, annyi sem hangzott el közöttük. Öltözékük illő volt egy ilyen ünnepségre: Araya hosszú halványsárga kasmírruhában jelent meg, Ginevra gyönyörű zöld bársonyruhában érkezett, míg Rinawynon egy halványkék selyemruha volt. Mindhármuk haja ki volt engedve, s lazán omlott a vállukra. Rinawyn szőke haja volt a leghosszabb, egyenesen a derekáig ért, de nem sokkal maradt el mögötte Araya vörösesbarna, s Ginevra sötétbarna hajkoronája sem. Ékszereket is viseltek, melyeket még régen kaptak nevelőszüleiktől: Ginevra fejét apjától kapott ezüst fejdísze ékesítette, Araya nyakában bátyjaitól kapott, Napot szimbolizáló nyakéke lógott, míg Rinawyn csípőjét hullámokat formáló ezüstpánt díszítette. Amikor odabentről felharsant a kürtök szava, s az ajtó kinyílt, szinte egyszerre léptek be a tágas csarnokba. Az ajtótól hatalmas szőnyeg vezetett a királyi trónig, ahol Potura ült méltóságteljesen. A szőnyeg két oldalán állt a nép, akik a lányok érkezésére azonnal térdre borultak. Voltak közöttük nők és férfiak, szegények és gazdagok, bizakodók és kétkedők. Potura is felemelkedett székéből, ahogy a három amazon belépett a terembe. Alakja délcegnek tetszett, mélyen ülő kék szemei és hosszú, ősz szakálla erőt, méltóságot, tekintélyt sugároztak. Fején egyszerű ezüstkorona volt, apró ékkövekkel díszítve, s ahogy ezeken megcsillant a Nap fénye, Potura földreszállt istennek tetszett, aki Cirianban székel. Az udvari nép megbabonázva nézte a három amazont: egyszerre féltek tőlük és tisztelték őket. A lányok lassú léptekkel elindultak a trónszék felé. Útjukat megannyi szempár követte, de ők ezzel mit sem törődtek. A király rájuk emelte szemeit, amikor a három leány térdet és fejet hajtott előtte. Potura mélyet sóhajtott, majd megszólalt:

- Üdvözöllek titeket, leányaim. Remélem tudjátok, hogy miért hivattalak titeket a palotámba...

A három amazon szinte egyszerre bólintott, s Potura folytatta:

-Atlantisz népét most az eddigieknél is nagyobb veszély fenyegeti. Myron arra készül, hogy végleg átvegye a hatalmat az emberek és istenek felett egyaránt, ezzel Romlást és Pusztulást hozva a Földre. A segítségeteket kell kérnem, ebben a helyzetben senki másra nem számíthatok. Atlantisz sorsa a kezetekben van. Feleljetek hát: vállaljátok, hogy életeteket kockáztatva a legfőbb Gonosz ellen induljatok?

A lányok felálltak és ismét végigmérték egymást, szemükben dac és kétkedés keveredett. Legelőször a vad Araya szólalt meg:

- Én hajlandó vagyok kardomat és életemet a kezedbe tenni királyom, de félek, hogy ez a másik kettő nem igazán alkalmas erre a feladatra, ami könnyen az életükbe is kerülhet.

-Én mégis, úgy...- kezdte Potura, de Rinawyn a szavába vágott:

-Nincs jogod elítélni minket, ha nem is ismersz! Mi is vagyunk olyan jó harcosok, mint te, bár lehet, hogy mi nem férfiak között nőttünk fel!

A két amazon tekintete szikrákat szórt, ahogy egymásra néztek. Rinawyn barnászöld szeme teljes lenézést árasztott, míg Araya melegbarna tekintetében mindent elsöprő harag jelent meg. Kevés kellett hozzá, hogy egymásra támadjanak, de ekkor megszólalt Ginevra is: lágyan és csendesen, minden szavával békét árasztva:

-Mindkettőtöknek igaza van. S neked Araya igazán tudnod kéne mire gondol a király, hiszen ha jól tudom gondolatolvasó vagy.

Csodák csodájára a másik két lány elhallgatott és lehajtotta a fejét. Néhány pillanat múlva Araya elmosolyodott és Rinawynra nézett:

-Bocsáss meg nekem, nem kellett volna ezt mondanom. Sajnálom.

Rinawyn viszonozta mosolyát:

-Semmi baj. Nem ismersz, ezért mondtad. De engedd meg, hogy én is elnézést kérjek. Elég gorombán válaszoltam az imént.

A király halkan köhintett, jelezve, hogy szólni kíván:

-Visszatérhetnénk a küldetésetekre? Csak egyetlen kérdésem lenne: vállaljátok, hogy segítetek népeteken?

A három amazon egymásra pillantott, majd közelebb léptek egymáshoz, s szinte egyszerre bólintottak:

-Igen.- s abban a pillanatban alakjuk halványan felderengett, s fegyvereik, amiket magukkal kellet hozniuk, remegni kezdtek: Ledor, a Vizek Háromágú Szigonya a tenger halk morajlását, míg Szemiron, a Szél Íja simogató szellő hangját hallatta, Nethisz, a Lángoló Kard pedig kellemes meleget hozott a barátságtalanul hűvös kőfalak és oszlopok közé.

Az udvari nép tátott szájjal figyelte a lányokat, s még Potura arcán is meglepetés suhant át. Megnyílt az Ég, s Fény érkezett a Földre, amely egyenesen a három fiatal harcost világította meg, majd távoli hangján megszólalt maga Athisz, a főisten, a lányok teremtője:

- Íme beteljesült a jóslat: a három testvér útnak indul, hogy legyőzze a legnagyobb Gonoszt, a Káosz istenét! Mostantól jóban- rosszban együtt lesztek, gyermekeim! Myron hatalmasabb minden ellenségnél, akivel eddig valaha is találkoztatok, de mindig van remény: olyan erővel rendelkeztek, amivel végül győzelmet arathattok, de csakis együtt! Ám addig még sok szenvedés vár rátok, s Atlantisz népére. Útközben barátokra leltek, s megismeritek a szerelmet is. S most fogadjátok tanácsaimat:

Araya, soha ne feledd: kardod, Nethisz és gondolatolvasó képességed tesz azzá, ami vagy. Ne félj önálló döntéseket hozni, de mindig hallgasd meg társaid véleményét is! Ginevra: Szemironnal és empátiáddal te vagy a béke földi megtestesülése. Vigyázz a Sötétséggel, mert ha boldogságodat mások érdeke elé helyezed, könnyen bajba juthatsz! De neked Rinawyn mit mondhatnék? Képességeddel és fegyvereddel az égi bölcsességet képviseled, de meg kell tanulnod, hogy csapatban dolgozz, s ne egyedül!

S végül egy utolsó jó tanács: Szeressétek egymást, hisz a szeretet a legnagyobb erő! – a fénysugár olyan hirtelen tűnt el, mint ahogyan megjelent, s termet néma csönd ülte meg. Senki se tudott megszólalni a döbbenettől percekig. Végül Potura felállt és a lányok elé lépett. Kezeit Araya és Ginevra vállára tette, s mosolyogva így szólt:

-Gyertek velem a tárgyaló terembe, a többi megbeszélnivalónk már nem tartozik a népre. Rinawyn megkérhetnélek? – az amazon bólintott, s közelebb lépett a királyhoz. Kezét a király vállára tette, s teleportált: abban a pillanatban mind a négyen kék fénnyé váltak s eltűntek.

*

Az előzőnél kisebb terembe érkeztek, amely a hátsó falon lévő ablakokból kapta a fényt. A falakat hatalmas faliszőnyegek díszítették, Atlantisz történelmének fontos eseményeit ábrázolva. A lányok ámulva néztek körbe: a terem közepén álló hatalmas asztal körül tucatnyi egyforma szék sorakozott, mindegyik rendkívül kényelmesnek tűnt. Az asztalfőn hatalmas trónszék állt, s Potura rögtön el is indult felé. Leült, s intett a lányoknak, hogy foglaljanak helyet a mellette álló három széken. Az amazonok engedelmeskedtek, mire a király összefonta maga előtt ujjait, s egy mély sóhaj kíséretében így szólt:

-Gondolom rengeteg kérdésetek van, s szívesen válaszolok is rájuk, csak előbb engedjétek meg, hogy én kérdezzek tőletek: Mit tudtok Myronról?

A három harcos lehajtotta a fejét, s nem szóltak egy szót se. A csendet végül Rinawyn törte meg:

-Én csak annyit, hogy a Káosz istene, s ereje Athiszéval vetekszik. Sok száz éve szállt alá az égből, hogy megrontsa Atlantisz népeit. Azokban az időkben háború háborút ért, s sok ártatlan lény vesztette életét.

Potura egyetértően bólintott, majd a másik két lányhoz fordult:

-S ti mit tudtok?

Ginevra a fejét csóválta, s Araya is csak ennyit tudott még hozzátenni:

-Beköltözött a Déli- erdőbe, rettegést és halált hozott az ott élőkre. Azóta nevezik az erdőt a Sötétség Erdejének.

Potura egy percre lehunyta a szemét, majd felállt és a terem egyetlen hatalmas tölgyfaajtajához sétált. Kinyitotta, s valamit mondott az őröknek, amit a lányok nem értettek. A két erős férfi bólintott, majd elsietett. A király bezárta az ajtót, s visszasétált a lányokhoz. Ismét elfoglalta helyét, de csak ennyit mondott:

-Hamarosan többet is megtudtok Myronról.- mondta

A lányok értetlenül meredtek rá, várva a folytatást, de a király szemlátomást nem akart tovább beszélni. Araya már épp azon volt, hogy feltegyen egy kérdést, amikor halk nyikorgással kinyílt az ajtó, s egy barna csuhába öltözött alak lépett a terembe. Kacsázó léptekkel Potura elé járult, mélyen meghajolt, majd a királyiszék mögé állt.

-Ő itt az egyik leghűségesebb szolgám, a neve Semra. Segíteni fog nekünk bemutatni Myron erdejét.- mondta Potura és intett a csuhás lénynek. Mert hogy nem ember volt, azt a lányok rögtön látták, amint Semra lehúzta arcáról csuklyáját. Arca zöld volt, s inkább egy gyík arcára hasonlított, mint egy emberére. Kék csíkok húzódtak az orrától a füléig. Fülei hosszúak és hegyesek voltak, s kilátszottak hosszú barna haja alól. Sárga szemei mérhetetlen szomorúságot árasztottak, de az arca mégis szelídnek tűnt.

-De hiszen ő egy suttogó!- kiáltott fel Ginevra, s úgy pattant fel székéről, mint akit megcsíptek

-Igen, méghozzá az utolsó! S már csakis engem szolgál! – nevetett Potura, majd Semrára kiáltott:

-Na kezd már el!

A suttogó beletörődötten bólintott, majd a három lányra nézett. Szemei vadul forogni kezdtek, arcát eltorzította a fájdalom. A színük sárgáról feketére változott, s hamarosan egy hatalmas vár körvonalai voltak kivehetők bennük. A király magyarázni kezdett

-Myron a Sötétség Erdejének legmélyén él egy hatalmas szikla tetején. A vár maga megközelíthetetlen, de nektek talán van némi esélyetek arra, hogy odajussatok. Feladnotok sosem szabad, hiszen Atlantisz utolsó reménye már csak bennetek él. A várat Myron legveszedelmesebb szolgái őrzik, éjt- nappallá téve, s a hírek szerint sohasem alszanak. A várba egyetlen kapunk át lehet bejutni, s teleportálni nem lehet. – mondta a király, amint meglátta a Rinawyn szemében felcsillanó fényt

-Miért nem? Hiszen Rinawyn bárhová tud teleportálni! – szólt közbe Araya meglepett arccal

Potura éppen válaszra nyitotta a száját, de Rinawyn megelőzte:

- Ahogy a tied is, úgy az én erőm is véges, csak oda tudok teleportálni, ahol azelőtt már jártam.

Araya azonnal megértette, s figyelmét ismét Semrára fordította, akinek szemében már nem a vár, hanem maga a Sötétség Erdeje volt látható. Potura tovább beszélt:

-Az erdő talán még a várnál is veszélyesebb. A levegő mérges gázoktól terhes, embernek és állatnak egyaránt halálos lehet.  A fák között állandó sötétség uralkodik, a Nap fénye soha nem éri el a födet, így zöld növénynek nyoma sincs az egész környéken. Az erdőben vempszek, vérfarkasok és egyéb ocsmány lények élnek, ráadásul a fák legtöbbje is él valamilyen szinten: helyeiket nem hagyják el csak a legnagyobb szükségben, de ilyenkor szívesen kerítik be a rossz ösvényre tévedt utazót. Vigyázzatok majd erre, s lehetőleg soha ne veszítsétek egymást szem elől! S most térjünk át egy kellemesebb témára...- Semra szemei ismét elsötétültek, majd néhány pillanat múlva visszanyerték eredeti színüket. A suttogó arcán egy pillanatra fájdalom suhant át, de Ginevrán kívül ez senkinek sem tűnt fel. Semra ismét magára húzta csuklyáját, majd meghajolt, s gyors léptekkel kivonult a teremből. Ginevra egészen addig követte tekintetével, amíg a hatalmas ajtó be nem csapódott mögötte. Potura felemelkedett székéből, s a terem másik végében álló hatalmas szekrényhez sétált, ami eddig elkerülte a lányok figyelmét. Potura levette a nyakában hordott medált, s egyik végét a szekrény egyetlen réséhez illesztette. A szekrény halkan megremegett, majd fényleni kezdett, s végül egyetlen óriási fénygömbnek tűnt. A lányok eltakarták kezeikkel a szemeiket, a király pedig rezzenéstelen arccal benyúlt a fénybe, s kivett egy pergamentekercset. Medálját visszaakasztotta a nyakába, s a szekrény azonnal visszanyerte eredeti alakját. A lányok meglepett arccal figyelték Poturát, aki kezében a tekerccsel visszaült székébe. Potura az asztalra tette, majd kiteríttette a tekercset, mely nem volt más, mint Atlantisz csodálatos részletességgel készült térképe. Még Myron rémuralmának kezdete előtt készülhetett, s minden atlantiszi város fel volt rajta tűntetve, olyan szépen és pontosan megrajzolva, hogy a három amazon szólni se tudott a döbbenettől. A király felállt és a térkép fölé hajolva magyarázni kezdett:

-Ez itt Cirian.- mondta ujjával mutatva városát

-Innen délre csak kisebb falvak vannak, stratégiai szempontból lényegtelenek. A következő nagyváros a néhai Lindureth, mai nevén az Elveszett Város, mely hajdanán itt állt a Gizeron- erdő mellett. Környékén szintén csak falvak találhatóak, de a Golurien- folyón átkelve már a pásztorok síksága van, nem messze a Seothoil- tótól. A tó partján fekvő legnagyobb város Seotheria, melyben gondolom már jártatok. Ha jól sejtem az ettől délre fekvő városok mind elpusztultak...- Potura mélyet sóhajtott, majd a lányokra nézett:

-Sejtitek, hogy miért mutattam meg ezt nektek?

- Hogy tudjuk merre kell mennünk, de szerintem rögtön indulhatnánk Seotheriából is, feltéve hogy Rinawyn már járt arra..- válaszolt Araya, s Rinawynra nézett

- Épp ellenkezőleg, Araya. Lovon kell mennünk, s minden épp városban vagy faluban szövetségeseket gyűjtenünk, amennyit csak lehet., hiszen hárman mégse győzhetünk le egy istent.- válaszolt Rinawyn, s Potura azonnal rá is bólintott szavaira

-A városok legtöbbjében mindig feltölthetitek készleteiket, ha netalán hiányt szenvednétek valamiben. Seotheria kormányzója az öcsém, így természetesen a rendelkezésetekre fog állni. Lindurethről azonban semmi jót sem ígérhetek, mai napig sem tudjuk, hogy áll még vagy sem a város. Van kérdésetek?

- Nekem lenne egy. Körülbelül mennyi ideig fog tartani az út az Erdőig? – kérdezte Araya

- Pontos adatot nem adhatok, de úgy számolom, hogy akár hónapokba is telhet, mire eléritek Myron birodalmát. S az Út cseppet sem veszélytelen...

A három amazon egymásra nézett, majd szinte egyszerre bólintottak, s szólaltak meg:

- A feladatot legjobb képességünk szerint teljesítjük Atlantisz Jó népeinek nevében.

A király bólintott, majd elmosolyodott:

- Úgy érzem, hogy Atlantiszt nem érte annál nagyobb dicsőség, hogy titeket Athisz ide küldött. De most menjetek és pihenjétek ki magatokat, napnyugtáig már csak egy óra van hátra. A vacsorátokat felküldetem abba a szobába, amit itt tartózkodásotok idejére kijelöltünk nektek. Utólagos engedelmetekkel a felszereléseteket áthozattam a palotába. – szólt a király, s Arayára, valamint Rinawynra nézett

A három lány fejet hajtott, s elhagyták a termet.

*

Szótlanul ballagtak egymás mellett a palota hűvös kőfalai közt a szobájuk felé. Nem igazán tudták, hogy mit mondhatnának egymásnak, hiszen eddig nem is ismerték egymást. Az ódon falak mintha elnyeltek volna minden zajt, lépteik szinte visszhangot vertek, ahogy egyre előrébb jutottak. A szobájuk a kastély északi felében volt, távol a vár nyüzsgő életétől. A folyosót csak néhány fáklya világította meg, ablak sehol sem volt. A szoba ajtaja viszont gazdagon díszített mestermű volt, a lányok csodálkozva léptek be rajta. Szobájuk szintén hatalmas és gyönyörű volt: az ajtóval szemben óriási ablakon keresztül áradt be a lemenő nap fénye. A kilátás is páratlan volt: a három amazon egyenesen a tengert látta, amint a szél hatalmas hullámokat korbácsolt a mélykék vízen. A szoba berendezése egyszerű volt: három csodaszép ágy állt egymás mellett, a képekkel díszített falnál. A szoba közepét terebélyes asztal foglalta el, körülötte három székkel. Az asztalon három teríték, s egy finomságokkal megrakott tálca volt. A lányok nem is kérették magukat, azonnal asztalhoz ültek és megvacsoráztak. Evés közben sem hangzott egy szó sem közöttük, mégis érezni lehetett, hogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A vacsora végén azonban Ginevra megtörte a csendet:

- Ki kell szabadítanunk a suttogót. – mondta komoly arccal

Rinawyn abbahagyta az evést, nagy nehezen lenyelte azt a falatot, ami a szájában volt, összeráncolta a szemöldökét, majd így szólt:

-Semra Potura szolgája, nem szabadíthatjuk csak ki úgy. S különben is...

Araya azonban nem hagyta, hogy végigmondja a mondatot:

-Szerintem ez remek ötlet! Ez első közös kalandunk! Rinawyn gyere te is…-mondta, s a szőke amazonra nézett

-Köszönöm, de nem.- -válaszolt az mogorván és felállt az asztaltól. Egyenesen az ágyához ment, lefeküdt, kezeit a feje alá tette, s becsukta a szemét

A másik két lány ránézett, majd megvonta a vállát és fegyvereikkel együtt kivonultak a szobából. Az ajtó halkan becsukódott mögöttük, s Rinawyn azonnal kinyitotta a szemét. Sóhajtott egy nagyot, majd felkelt, kezébe vette Ledort, s teleportált.

*

Ginevra és Araya már folyosókkal arrébb járt. Épp az egyik sarok mögül lesték, hogy járnak-e arra őrök, amikor teleportálva megérkezett Rinawyn. Későre járt, a fáklyák kísérteties fénybe vonták társai arcát, de ő csak megvonta a vállát és így szólt:

-Meggondoltam magam, nem akarok kimaradni ebből. S nélkülem úgysem juttok be Semra szobájába.

-Miért nem? – kérdezte Araya és újból kikémlelt a sarok mögül. Őrnek még mindig nyoma sem volt

- Mert…- kezdte Rinawyn, de Ginevra a szavába vágott

Ő mialatt a másik két amazon beszélgetett csukott szemmel figyelt a megérzéseire

- Két őr jön a nyugati folyosón, két perc és itt lesznek.- mondta és újra kinyitotta a szemét. Arcán látszott, hogy igazat mond. Araya ránézett, majd bólintott, s Rinawynhoz fordult:

- Akkor vigyél minket a suttogó szobájába. – Rinawyn elmosolyodott:

-Fogjátok meg a kezem. – a két lány engedelmeskedett s Rinawyn azon nyomban teleportált, egyenesen Semra szegényesen berendezett szobájába.

Semra az ágyán feküdt, látszólag már aludt a fal felé fordulva, de amint a lányok megérkeztek megszólalt:

-Kár volt idejönnötök, úgysem tudtok kiszabadítani. – a lányok felé fordult, szemei szinte világítottak a sötétben

-Miért nem? Velünk kell jönnöd, itt van Rinawyn is, elteleportálhatunk bárhová…-kezdte Ginevra, de Semra felpattant és megragadta a lány vállát:

-Hát nem érted?! Suttogó vagyok, nem lehet velem teleportálni!- mondta de szavai élesen hasítottak a levegőbe

Ginevra megdöbbent.

-Akkor most mit tehetünk? –kérdezte s hangjában csalódottság bujkált

- Szépen visszamentek a szobátokba és hagytok engem itt megrohadni. – válaszolt Semra, majd visszaült az ágyára, s tenyerébe temette az arcát

A három amazon egymásra nézett, Rinawyn szólalt meg először:

-Megoldjuk. – mondta és hangja határozott csengett

Araya arca azon nyomban felderült, s Ginevrán is látszott, hogy tettre kész.

Rinawyn folytatta:

-Araya nézd meg, hogy az ajtó zárva van-e, ha igen próbáld meg feltörni a zárat ezzel. – mondta és a csizmája szárából elővett egy dobókést, s Araya kezébe tette

Húga szó nélkül bólintott, s az ajtóhoz ment, ami nem okozva különösebb meglepetést, zárva volt.

-Potura minden éjszakára bezáratja, a kulcs a medálja. Lehetetlenség megszerezni.  –szólt csendesen Semra, de nem nézett a lányokra, akik összemosolyogtak szavaira.

- Nem kell kulcs. – mondta Rinawyn, s közben Arayát figyelte, aki egy tolvaj ügyességével pillanatok alatt kinyitotta a zárat.

Ahogy meghallotta a zárnyelv kattanását, Araya testvéreihez fordult, s megjegyezte:

- Nem hátrányos, ha az ember lánya fiúk közt nő fel, sok mindent meg lehet tanulni.

Rinawyn csak mosolygott, s elvette Arayától kését, amit rögtön vissza is csúsztatott lábbelije szárába. Aztán Ginevrához fordult:

-Érzel őröket a közelben?

Ginevra csukott szemmel koncentrált. Szívével szinte látta maga előtt a folyosót, a környező szobákat, amiben a többi szolga aludt, s az őröket...

-A közvetlen közelben nincsenek, járőröznek. De igyekeznünk kell, mert hamarosan ez a folyosó következik. – mondta

Rinawyn bólintott, majd Semrához lépett. Megragadta a vállait, kényszerítve ezzel a suttogót arra, hogy a szemébe nézzen.

-Akár akarod akár nem, de most meg fogunk menteni. Így vagy úgy, de kijuttatunk a kastélyból.

Semra megdöbbent arccal, de szinte azonnal bólintott. Felpattant ágyáról, s a szoba egyik sarkába ment, ahonnan egy előkészített batyut szedett elő.

-Tudtam, hogy jönni fogtok, így már mindent előkészítettem. – mondta

Ginevra szóvá akarta tenni eddigi viselkedését, de Araya megragadta a karját és maga után húzta az ajtó felé. Semra követte őket, a sort Rinawyn zárta, aki csendesen behajtotta maguk mögött az ajtót, nehogy az őröknek idejekorán feltűnjön Semra távozása.

*

Ez első néhány folyosón baj nélkül átjutottak, őröknek nyoma sem volt. Csendben haladtak, minden apró neszre összerezzenve. A lányok kezükben tartották fegyvereiket, hogy ha kell, akár erőszakkal is kimenekítsék a szerencsétlen fiút a palotából. Odakint esni kezdett az eső, olyan hévvel, hogy az ablakokon patakokban folyt le a víz. Az eget óriási dörrenések rázták meg, s néha hatalmas villámok világították meg a sötét és barátságtalan falakat. A három lány folyamatosan figyelt a különböző neszekre. Ginevra képességét használva segítette nővéreit, de eddig ő sem érzett őrt a közelben. Az egyik sarkon befordulva azonban akadályba ütköztek: a folyosó végét fal zárta le, ami azt jelentette, hogy zsákutcába jutottak, így hát vissza kellett fordulniuk. Egyre idegesebbek lettek, s kezdtek félni, hogy kudarccal járnak. Libasorban haladtak, elöl Ginevra, utána Semra, majd Araya a sort a Rinawyn zárta. Már közel jártak a palota kapujához, egyetlen forduló volt még hátra, amikor Ginevra hirtelen megállt, s ijedten ezt suttogta:

-Két őr fog befordulni ezen a sarkon, alig egy perc múlva! Vissza kell fordulnunk!

-Neeem! Ha már idáig eljutottunk, nem fogjuk feladni! – mondta Rinawyn és előre sietett. Óvatosan kikémlelt a sarok mögül, majd hirtelen visszahúzódott.

-Nincs időnk elbújni, más megoldás kell!

-Nekem van egy ötletem!- szólalt meg Araya mosolyogva, majd folytatta

-Én Rinawynnal mögéjük teleportálok, leütjük őket, s elvisszük őket Semra szobájába! Addig ti előrerohantok, le a lépcsőn, ki a kapun, s egyenesen a város felé! Ott találkozunk! – Ginevra már válaszolni se tudott, két nővére azonnal eltűnt. Még hallották a két őr testének tompa puffanását, majd ismét csend lett.

-Gyere velem, s nehogy lemaradj! – kiáltott Ginevra, s amilyen gyorsan csak tudott, rohanni kezdett a kapu felé. Semra engedelmesen követte. Az amazon lélekszakadva rohant le a lépcsőn, tudta, hogy a suttogó fiú élete múlhat rajta. Semra azonban elesett a lépcsőn, s legurult az aljáig. Szerencsére nem történt semmi baja, de akkora zajt csapott, hogy arra biztosan felébredt a palota összes lakója. Ginevra visszarohant hozzá, s segített neki felállni. Már éppen újra futásnak akartak eredni, amikor a lépcső tetején megjelent két őr. Egy pillanatra megálltak, majd egyenesen rohanni kezdtek Ginevra és Semra felé.

-Futás! – kiáltott Ginevra, de Semra, aki eddig a vállát fogta, erőtlenül a földre hanyatlott.

-Nem bírok, azt hiszem kibicsaklott a bokám, de te viszont menekülj, nem szabad hogy elkapjanak! – kiáltotta és ellökte magától a fiatal amazont. Hirtelen egy nyíl suhant át a csarnokon s egyenesen Semra jobb vállába fúródott. A suttogó felordított a fájdalomtól, hangja csak úgy visszhangzott a hatalmas falak között

Ginevra szemébe könnyek gyűltek, az őrökre majd Semrára nézett, s két nyílvesszőt vett elő tegezéből. Villámgyorsan Szemiron húrjára illesztette őket, majd a két őrre célzott.

- Higgyétek el, nem akartam ezt! – kiáltott, de hangja elcsuklott a sírástól, amikor kilőtte nyilait. A két őr holtan esett össze, testük legurult a lépcsőn. Abban a pillanatban jelent meg a másik két amazon a lépcső tetején. Lerohantak húgukhoz, aki zokogva próbálta talpra állítani Semrát, aki viszont láthatóan egyre vesztett az erejéből.

-Nem lesz semmi baj, kijutunk innen, s minden jobb lesz! – zokogott Ginevra, de Semra csak bágyadtan elmosolyodott, majd lecsukta a szemeit.

Rinawyn és Araya segített talpra állítani a férfit, amíg Ginevra elővett egy apró üvegcsét az övéből. Kinyitotta, s a zöld színű folyadékot, ami benne volt, óvatosan leöntötte Semra torkán.

-A világért sem akarlak siettetni, de a palota összes őre itt lesz, ha nem sietünk!- szólt Rinawyn, s aggodalmasan pislogott a lépcső felé

-Csak egy pillanat, s rendben lesz! – válaszolt Ginevra s nem is tévedett. Semra magához tért, kinyitotta a szemét, a lányokra nézett, majd egyetlen határozott mozdulattal kirántotta a testéből nyilat. Rámosolygott az amazonokra, akik boldogan ugrottak a nyakába.

-Nem tudom mi volt az a folyadék Ginevra, de megmentetted az életét! – ámuldozott Araya

- Majd később elmesélem, most inkább fussunk! – válaszolt a legfiatalabb amazon, s rohanni kezdett a kapu felé. Semra és a nővérei azonnal követték, s pár perc múlva már a hatalmas kerten keresztül rohantak, egyenesen a város felé. Az eső időközben elállt, már csak hatalmas tócsák emlékeztettek az iménti viharra, még a sötét felhőtömegek is nyomtalanul eltűntek Cirian éjszakai álmát aludta, s egy lélek sem volt az utcákon. Néhány fogadóból még kihallatszott egy- két hang, ahogy a jókedvű mulatózók vigadtak, de amúgy csend honolt a városban. A négy szökevény megállás nélkül futott, lépéseik visszhangot vertek a házak falai közt. Már látták a kaput, amikor Rinawyn hirtelen megállt.

-Hiszen minden felszerelésünk a palotában maradt!

Húgai megálltak, s tanácstalanul néztek rá.

-Majd visszamegyünk értük, de előbb jutassuk ki Semrát! – válaszolt Araya. Rinawyn bizonytalanul bólintott, majd mind a négyen ismét futásnak eredtek. Pár perc múlva el is érték a kaput, s mivel az éjjeli őr békésen aludt az őrszobában, baj nélkül átjuttattak. Egészen addig futottak, amíg Cirian városa el nem tűnt egy domb mögött. Akkor megálltak, s a földre rogytak, hogy kipihenjék a menekülést. Szótlanul lihegtek egymás mellett, s bámulták az éjszakai eget. Egyszercsak Semra nevetni kezdett. A három amazon felkönyökölt és ránézett, de ő csak nevetett tovább.

-Elárulnád, hogy mi ilyen vicces? – kérdezte Araya meglepett arccal

Semra abbahagyta a nevetést, s nagy sárga szemeit az ismét az égboltra függesztette. A csillagok tükröződtek a szemében, amikor megszólalt:

-Gyerekkorom óta nem néztem a csillagokat. Azelőtt rengeteget néztem az eget apámmal és a húgommal. Apám mindent tudott róluk, nagyon sok mesét elmondott. Mindegyik csillagnak volt neve, s mindegyikhez egy- egy csodálatos történet tartozott, egyszerűen imádtam őket... – válaszolt, majd felállt, s a csomagjához lépett. Elővett egy öreg térképet, a s a lányok felé fordult, akik időközben szintén felálltak.

-Szeretném megköszönni, amit értem tettetek, nem is tudom mivel hálálhatnám igazán meg. Nincs sok mindenem, csak ezt az ütött-kopott térképet adhatom nektek, mely az eredeti változata annak, amit Potura mutatott nektek. Még apám készítette...

Rinawyn elvette a térképet, s hálásan mosolygott a fiatal suttogóra.

-Potura azt mondta, hogy te vagy az utolsó suttogó Atlantiszon. Mihez fogsz kezdeni most, hogy újra szabad vagy? – kérdezte Araya

-Ó, emiatt ne aggódjatok. Van egy hely, ahol már régen várnak rám...

Ginevra arcán félelem suhant át, de Semra mellé lépett és megsimogatta az arcát.

-Ne aggódj, nem fogok meghalni. Mégegyszer köszönöm, hogy kiszabadítottatok, de ideje indulnotok. Potura már biztosan kerestet engem, nem akarom, hogy titeket is elkapjon. Teleportáljatok vissza a szobátokba, pakoljatok össze, s minél gyorsabban hagyjátok el a palotát. Sok szerencsét a küldetésetekhez, őszintén remélem, hogy sikerrel jártok.

A három lány szemébe könnyek szöktek, egyenként megölelték Semrát, majd megfogták egymás kezét, s elteleportáltak. Kék fényüket hamarosan elnyelte az éjszaka.

Semra sokáig nézett utánuk, majd batyuját a vállára vette és várt. Hamarosan ismét kék fény hullt alá az égből, s egy idegen férfi állt a suttogó előtt. Elmosolyodott, majd megszólalt:

-Sikerült nekik! El se hiszem...- mondta és kezet rázott a suttogóval

-Remek lányok és kitűnő harcosok. Atlantisz sorsa jó kezekben van... – válaszolt Semra mosolyogva

- Hiszek neked, de most itt az ideje, hogy velem gyere. Odafönt már várnak rád... – szólt az idegen férfi s kezét a suttogó vállára tette. Semra mégegyszer végignézett a tájon, majd bólintott.

-Igen, itt az ideje...- s a két férfi hirtelen kék fénnyé válva eltűnt, ugyanúgy, mint az előbb a három amazon. A zöld füvön szellő suhant át, a valahol messze felvonyított egy farkas. A kaland elkezdődött....