2. fejezet

Úton

Rinawyn a szobájukba teleportált vissza, hogy azonnal útra kelhessenek, ám a helyiségben Potura várt a három amazonra. Az öreg király fáradtan üldögélt egy karosszékben, amikor megérkeztek. A lányok meglepődésére az uralkodó arcán dühnek semmi jele nem látszott, sőt mintha még örült is volna.

-Jó estét! Nos, remélem Semrának nem esett baja, bár még most sem értem miért nem teleportáltátok ki egyszerűen…-mondta Potura elgondolkodva, miközben lassan felállt

-De hiszen ő egy suttogó!- vágta rá Araya gondolkodás nélkül.

-Ja, persze, így mindjárt más.- válaszolt széles mosollyal Cirian ura, de hangjában némi gúny is bujkált és tekintete Rinawyn arcát fürkészte, de a lány arca kifejezéstelen maradt.

- Egy suttogó az aztán olyan! Tudtam, hogy ki akarjátok majd szabadítani, így nem haragszom. Sőt köszönöm is nektek, igazából nem tudtam hogy mondjam meg neki, hogy már nincs szükségem a szolgálataira.- folytatta Potura, s elfordult a legidősebb amazontól.

- De most hagyjuk Semrát! Látom, épp indulni készültetek, így nem is akarlak feltartani benneteket, hiszen Myron akármikor támadhat, jobb lesz sietni! Szeretnék átadni nektek valamit, aminek ott a helye, ahol a legnagyobb a szükség! Gerel, kérlek!

Potura szavára az ajtó lassan kinyílt és egy szolgáló lépett be rajta egy párnával a karján. A vánkoson három kristálygyűrű feküdt.

- Köszönöm Gerel, elmehetsz!- mondta a király, az asztalra helyezve a csomagot.

- Vegyétek magatokhoz Cirian ajándékait, a három gyűrűt, amelyek kristályába Atlantisz első emberének, Atlanteának egy-egy haja szálát foglalták. Ezek a gyűrűk mindig megtalálják egymást, még a legnagyobb sötétségben is!

A három amazon megbabonázva vette el ajándékát, s Ginevrának eszébe jutottak apja szavai:”… de a legnagyobb spirituális erővel bíró tárgyak e vidéken Atlantea gyűrűi, melyet féltve őriznek Cirian palotájának legtitkosabb szobájában.”, és könnyes szemmel nézett Poturára.

-Remélem megengeditek, hogy a városkapuig elkísérjelek benneteket, rég nem jártam már a palotán kívül.

-Persze, megtisztelne minket, uram!- mondta lelkesen Rinawyn, majd a három lány egyszerre fejet hajtott

Potura távozott, napkeltéig adott időt a lányoknak összekészülni. Meghagyta a szolgálóinak, hogy mindenben legyenek az amazonok segítségére, akik ezért reggel hatalmas csomagokat kötöttek lovaikra: a hófehér Arentára, az aranyszínű Kerteronra és az ébenfekete Fringodra. A palota bejáratánál már várta őket a király a ciriani nemesek körében. Mindegyikük díszes palástot viselt, különféle színűeket, a város ura viszont egyszerű, fehér köntöst öltött magára és felkötötte oldalára Cirian kardját, a Teohurt, melynek ragyogása a teliholdéval vetekedett.

-Ideje indulnotok! A Városi Tanács ragaszkodott ahhoz, hogy elkísérhesse a három amazont, Athisz küldötteit legalább a Fehér kapuig, remélem nem bánjátok!- mondta Potura, mire Rinawyn , Ginevra és Araya megrázták fejüket. Az uralkodó vezette a vonuló csapatot, s éppen akkor értek Cirian hatalmas fehér kapujához, amikor a Nap első sugarai átdöfték a sötét égboltot. Potura a kapuhoz lépett és megérintette azt. A fehér kőzet kéken derengeni kezdett és sárgás jelek jelentek meg rajta a talapzatától a csúcsáig. Potura egy pillanatra lehunyta a szemeit, s átengedte magát annak a fenséges érzésnek, ami az egész testét átjárta. Habár számára mindez végtelennek tűnt, az amazonok csak néhány röpke pillanatot észleltek belőle. Az agg uralkodó elvette kezét a hideg faltól, amikor megszólalt hangja bátorítóan csengett:

-Elérkezett a búcsú órája! A három amazon útra kel és bevégzi, ami neki rendeltetett. Atlantisz sorsa a kezetekben van és csak általatok menekülhet meg a végleges pusztulástól. A szerencse kísérjen titeket utatokon az ellenség földjére, gyűjtsétek a szövetségeseket, toborozzatok sereget a végső, döntő csatához! Tartsatok össze, törekedjetek békés megoldásokra, ahol lehetséges és nyissátok föl azok szemét, akiket Myron hamis ígéretekkel kábított! A bizalommal óvatosan bánjatok, mert nem minden az, aminek látszik! A teher, ami a vállatokon nyugszik oly nagy, hogy azt sokan még csak elképzelni sem tudják, és pont őértük kell véghezvinnetek a küldetést! Athisz vigyázó szeme kísérjen benneteket!

-S Athisz védelmező karja tartsa távol a Gonoszt e földtől!- mondta Rinawyn, elköszönésképpen. Átlépték Cirian kapuját, nyeregbe szálltak és elvágtattak dél felé. Hilieth felé tartottak az Elveszett Városba vezető ősi úton haladva. Hatalmas pusztán át lovagoltak a verőfényes napsütésben, nem beszélgettek, mindegyikük fejében Potura szavai visszhangoztak, büszkék voltak arra, hogy őket választották ki erre a feladatra. Még nem is sejtették, hogy mindez nem a véletlen műve, s hogy sorsukat egy sokkal nagyobb erő irányítja. Csak a dicsőségre gondoltak, amit Myron legyőzése hoz nekik és legfőképp az elégtételre szeretteik elvesztéséért. A poros úton szembejövők és lehagyottak, csodálattal néztek az elszántan vágtató három csodaszép lány után, de nem merték megszólítani őket, mert lényükből valami olyan erő áradt, ami fölötte van minden emberi gyarlóságnak. A Fényt Hozó az ég tetején járt, amikor az aprócska város határát átlépték. A piacra érkeztek, ahol javában folyt az alkudozás, csere-bere a hercegség előtti főtéren összesereglett tömeg között. Az emberek szinte egymást taposták a zsúfolt téren, akkora volt a hangzavar, hogy egymás hangját is alig hallották. Mindenhol bódék álltak, a mögöttük ácsorgó eladók egymást túlkiabálva próbálták a vevők tetszését megnyerni. Sok mindent árultak: frissen fogott halakat, különböző zöldségeket, gyümölcsöket, de itt-ott kelme-, sőt ékszerárusokat is látni lehetett. Azonban nemcsak a kínálat volt ilyen színes, érdemes volt az embereket is alaposabban szemügyre venni: a tömeg legnagyobb részét természetesen emberek alkották, de néhol feltűnt egy- egy rosszarcú kobold vagy magányos mágus is. Voltak ott elfek is, ők többnyire koszos utazóköpenyt viseltek, valószínűleg csak átutaztak a városon. Az amazonok csodálkozva és vidám arccal figyelték a nyüzsgést, örültek, hogy errefelé még boldog embereket látnak.

- Van itt egy kedves kis fogadó, ahol kiváló baromfisültet adnak, betérhetnénk ebédre, nem gondoljátok?- kérdezte Ginevra útitársaitól.

- Csak nem Tarajos Alatol vendéglőjére gondolsz?- csodálkozott el Araya.

- Már ezer éve is van, hogy utoljára láttam az öreget!

- Tényleg arról az Alatolról beszéltek, akinél finomabb szárnyaspörköltet messze földön nem készít senki? Mert akkor ez nem is lehet kérdés!- lelkesedett Rinawyn is, majd így folytatta:

- Ezek szerint akár találkozhattunk is volna ezen a helyen, nem?

-Ami azt illeti, én akkor jártam itt utoljára, amikor apám halála után úgy döntöttem, hogy bejárom a vidéket az Absirh északi hegylábáig. Ennek már vagy három esztendeje.- válaszolta Ginevra, felidézve emlékeit, miközben mindhárman leszálltak lovaikról.

- Úgy emlékszem a piactér kelet felé eső vége felé kell tartanunk.

-Arra bizony, aztán a gyógyfüvesnél jobbra kell fordulnunk és a helyőrséggel szemben áll a fogadó! Ahogy az ízek eszembe jutottak, nagyon megéheztem.- folytatta Araya nevetve.

- Legutóbb két hónapja tértem be Tarajoshoz, akkor fogadást kötöttünk, hogy nem tud annál ízletesebb sült húst készíteni, mint, amit akkor ettem. Remélem, veszítek, bár az is olyan finom volt, hogy igazából nem is kívánhatnék jobbat!

-Jómagam három holdtöltével ezelőtt haladtam át a városon, akkor vendégelt meg Alatol. Már sokadszorra. Mindig mesélnem kell neki a letűnt korokról, a legendás hősökről és az erőskezű, de igazságos uralkodókról, gonosz időkről, istenekről, furcsa lényekről, távoli földekről… sosem tudná megunni! Legutóbb a Myron előtti Atlantisz nagy csatáit kezdtem el elbeszélni. A feléig sem jutottam egy nap alatt, ezért három napot töltöttem itt meséléssel, ám így sem értem a végére. Még hátravan két nagy csata! –felelt mosolyogva a legidősebb amazon, s mindhárman elindultak.

-Akkor jobb lesz, ha lerovod az adósságaid és befejezed a történeted!- mondta nevetve Ginevra és hamarosan beléptek a helyőrséggel szemben álló ódon épület tág ajtaján. A falak hideg tapintású terméskőből épültek, a fából készült bútorok színe már-már feketébe fordult. A hosszú pultot marcona férfiak támasztották, többüknek hegek futottak végig az arcán és karján. Az asztaloknál is hasonlóan viharvert alakok görnyedtek italuk fölött jobb napokat felidézve. Helyenként egy-egy gyertya fáradt lángja pislákolt, kísérteties fénybe vonva a teret, félelmetes árnyakat festve a göröngyös falakra. Rinawyn, Ginevra és Araya megszeppenve hordozták körbe tekintetüket a fogadón.

- Mi lett azzal a meghitt sarokkal, amit akkor úgy megszerettem?- kérdezte Ginevra meglepetten.- Hová tűnt a boldogság?

- De legfőképp hol van az oly sokat emlegetett Tarajos uraság?- folytatta Rinawyn, majd Araya is megszólalt:- És a sült csirkém?

-Miféle csirkéről beszél kegyed?- csendült fel egy ismerős hang a pult mögül.

- Annál én úgyis finomabbat készítek!

Pillanatokon belül egy apró öregember kúszott elő a boroshordók takarásából. Egyszerű, barna posztónadrágot és posztóinget viselt, kedves arcán mély ráncok árulkodtak az idő múlásáról, szemében viszont olyan tűz égett, amit legifjabbak is megirigyelhettek volna. Kevés őszes haját összefonva hordta, hanyagul a hátára vetve, mint a városbeli ifjak legjava. Mikor felegyenesedett, arcára kiült a meglepődés.

- A híres amazonok együtt! Ez is megtörtént hát? És épp hozzám térnek be? Araya, Rinawyn, Ginevra! Nem számítottam ilyesfajta vendégekre! No, de sebaj!

- Nekünk nem kell különleges bánásmód! Hanem azt igazán elmondhatnád, hogy mi történt ezzel a kedves hellyel?

- Elmondom, de nem itt. A fogadó már nem a régi, az emberek megváltoztak, a béke kiköltözött e falak közül.- mondta szomorúan Alatol.- Gyertek, nálam mindent meg tudunk beszélni, meg aztán az asszony imád a vendégek körül sürögni-forogni!

- Igazán nem szeretnénk a terhedre lenni!- reagált villámgyorsan, de udvariasan Rinawyn.

- Talán így akarod megúszni a történet befejezését? Nem lesztek senkinek a terhére, lányom! Induljunk, mert még el kell jutnunk a város déli végébe, a domboldalhoz, s ez nem rövid út!- mondta Tarajos Alatol, felkapta sétabotját és elindult az ajtó felé. A három amazon egyszercsak azon kapta magát, hogy egy kivételesen fürge öregapót követve pillanatok alatt elfáradt. Mikor végre megállhattak, takaros kis faház előtt találták magukat, melynek kitárt ajtajában az az idős bácsika állt, akit ezidáig üldöztek.

- Csakhogy ideértetek, már-már kihűlt az uzsonna. Kerüljetek beljebb!- mondta mosolyogva és a lányok beléptek az ajtón. Hosszú, tíz embernek is elég, ébenfa asztal és pontosan tíz darab szék volt egy kicsi szoba közepén, innen jobbra nyílt a konyha, amelyet csak a búboskemence választott el a helyiségtől, amelyben tartózkodtak. Balra két ajtó volt, az egyik- mint a házigazda mondta-, a bal oldali a vendégszoba, a jobb pedig a háló. Az egész házban sehol egy porszemet nem lehetett látni, oly nagy volt a tisztaság. Nyílt egy ablak az utcára, közvetlenül az ajtó mellett, ezen finom kidolgozású csipkefüggöny lógott, megakadályozva a belátást. A déli falon két hosszú polc húzódott végig, alatta fiókos komódok sorakoztak egymás után. A polcokon gyertyatartók, díszes kancsók, játékbabák, és egyéb kis tárgyak hevertek egymás mellett, kis híján eltakarva egy pecsétes oklevelet. Rinawyn megmagyarázhatatlan késztetést érzett arra, hogy odarohanjon és lekapja a polcról, de így volt ez minden tekercs, könyv, levél és térkép felfedezése esetén. Már majdnem elindult, hogy elolvassa, amikor egy termetes asszony fordult ki a konyhából, karján egy hatalmas tepsit cipelve.

- Isten hozott benneteket! Remélem éhesek vagytok, mert éppen most vettem ki a sültet a kemencéből!- duruzsolta mély hangján a nő. Vékony fehér vászonblúza és zöld szoknyája fölött egy fodros kötény lógott, melyre apró falevelek voltak hímezve. Pufók arcát összegyűrte a mosoly és mély ráncok szántottak végig magas homlokán is, de a keze fiatal maradt és apró. Ahogy ott állt, tepsivel a karján, olyan kedvesség és törődés áradt belőle, hogy Ginevrának, Rinawynnak és Arayának kedve lett volna megölelni.

- Üljünk asztalhoz, no!- mondta két tenyerét összedörzsölve Alatol és mind az öten nekiláttak a finom falatoknak. Sokáig nem szólalt meg senki, aztán eltűnt az étel a tányérokról, melyet az amazonok hosszasan dicsértek.

- És mi történt a fogadóval?- tette fel a kérdést Araya, mire vendéglátóik egy szempillantás alatt elkomorodtak.

- Vempszek, mi más?- felelte Alatol undorral teli hangon, majd pipára gyújtva így folytatta:

- Már egy holdtölte óta járnak be Hiliethbe fosztogatni, főleg a fogadómat támadják, mert kell nekik a bor meg a rum. Ha betörnek, megölnek mindenkit, aki az útjukba kerül. A Huenen partján vertek tanyát, gyilkolják az állatainkat, felégetik a földjeinket, a király pedig nem tud segítséget küldeni, mert hadai máshol védekeznek.

- Ez esetben itt a segítség!- felelte határozottan Rinawyn.

- Holnap reggel elintézzük őket, aztán továbbállunk. Még sok helyre el kell jutnunk.

- Ezért jobb is lenne nyugovóra térnünk, hisz már rég leszállt az éj!- tette hozzá Ginevra nyomatékosan, s kinézett a kis ablakon… Nem tévedett, odakint már valóban koromsötét volt.

- A vendégszobában megvetettünk nektek három ágyat, ha bármire szükségetek lenne, nyugodtan ébresszetek fel minket!- mondta Alatol szívélyes mosollyal, majd bevezette az amazonokat az említett helyiségbe, ahol puha fekhelyek vártak rájuk. Alatol jóéjszakát kívánt, majd sietve távozott. A három lány megszabadult a nehéz úti ruháitól, s bebújt az ágyba. Ahogy magukra húzták takaróikat, máris elnyomta őket az álom.

Másnap reggelre sűrű köd ülte meg az utcákat. Alatol már nem volt otthon, amikor kiléptek a szobából, így a felesége várta őket reggelivel és útravalóval

- Jó reggelt! Remélem jól aludtatok!- üdvözölte őket mosolyogva.

- Magának is! Köszönjük, jól!- felelték kórusban, miközben leültek az asztalhoz és nekiláttak az evésnek.

- Az uram kora reggel áthozatta a lovaitokat a fogadó istállójából és kikötötte őket az ablak alá. Nekem most el kell mennem a nővéremhez, úgyhogy el is búcsúzom. Járjatok sikerrel, bármibe is fogtok! A mielőbbi viszontlátásra!

- Köszönünk mindent és jó utat!- köszöntek el az amazonok. Ahogy az asszony kilépett az ajtón, Alatol lépett be rajta:

- Jó reggelt! Mindenetek megvan?- kérdezte, mikor belépve látta, hogy vendégei már végeztek az evéssel. Ginevra, Rinawyn és Araya szótlanul bólintottak és az ajtó felé vették az irányt. Csendben felültek lovaikra: Rinawyn Arentára, Ginevra Kerteronra, Araya pedig Fringodra. Elbúcsúztak a fogadóstól és a folyó felé indultak. Tarajos Alatol csak rövid ideig nézhetett utánuk, mert alakjukat pillanatok alatt elnyelte a még mindig áthatolhatatlan fehérség.

*

Az amazonok kietlen pusztán ügettek a helyesnek vélt irányba. A köves szürke földön semmilyen növény nem nőtt, s ahol eddig termőföldek voltak, ott most felperzselt síkságok feketéllettek. Kerteron egyre nyugtalanabb lett, ahogy távolodtak Hiliethtől. A köd néhol megritkult, így a látási viszonyok valamelyest javultak. Ginevra hátasa hirtelen felágaskodott, s kis híján levetette gazdáját. Ginevra megsimogatta lova nyakát és megnyugtató szavakat suttogott fülébe, amitől az aranyszínű állat kissé meg is nyugodott. A legfiatalabb amazon viszont idegesen pillantott társaira:

- Csak akkor viselkedik így, ha ellenséget érez. Itt lehetnek a közelben.

Araya elszántan és boldogan húzta ki a Nethiszt a hátán hordott tokból, s szinte nevetve szólalt meg:

- Épp ideje volt már! Végre valami izgalom! Az első közös csata! Gyerünk, lovagoljunk eléjük és vágjuk le mindet!- s már indult volna, ha Rinawyn nem ugrat eléje, s teszi a kezét fiatalabb húga vállára:

- Talán mégsem kéne. Okosabb lenne, ha egy ideig innen figyelnénk őket: felmérnénk, hogy hányan vannak, van-e velük felsőbbrendű lény, mert Alatol semmi pontosat nem mondott ezekről. S különben is: Ginevra és Szemiron erejét a legjobban messziről tudjuk kihasználni, tehát én azt mondom, maradjunk.

Araya kicsit lehangoltan bólintott és Nethisz visszakerült a tokjába. Leszálltak lovaikról és a földön ülve megbeszélték a teendőiket: úgy határoztak, hogy Araya és Rinawyn vesz részt a közelharcban, míg Ginevra egy kicsit távolabbról fedezi őket. Dél felé járhatott az idő, amikor a köd elúszott észak felé és feltárult előttük a kopár vidék. Ginevra percek alatt megszámlálta az ellenséget és megállapította, hogy csak vempszekkel kell megküzdeniük.

- Akkor indulhatunk is, harcra fel!- kiáltott fel Rinawyn társaira nézve. Lelkesedést várt tőlük, de csak Ginevra arcáról tudta ezt leolvasni, mert Araya kifejezéstelen arccal meredt maga elé, mintha a vempsz- sereg tüzei nem is lettek volna hatással rá.

- Ginevra! Légy szíves keress egy olyat, amelyik nagyon dagadt és a sisakján piros toll díszeleg!- motyogta alig hallhatóan.

- Akad egy ilyesféle…- mondta tanácstalanul Ginevra.

- Jó, akkor lődd le! Ő a vezér. Most újat kell választaniuk, ezzel nyerünk legalább két órát.- szólt Araya már kicsit hangosabban.

- És az miért is jó?- kérdezte Rinawyn kedvtelenül.

- Addig megebédelünk.- válaszolt Araya széles mosollyal, majd Szemiron húrja pendült. Rinawyn is elmosolyodott, majd fülelni kezdett a vempsz –tábor irányába:

-Teljes a káosz! Szép lövés volt, Ginevra!

Azzal elővették a Tarajos Alatoltól való elemózsiát és jó kedéllyel megebédeltek. Ginevra díszes kulacsot vett elő a nyeregtáskájából és apró poharakba töltött belőle:

- Ez a víz Athisz kútjából származik. Gyógyít és erősít, kitisztítja az elmét és elűzi a fáradtságot, sőt még az íze is jó.- mondta vidáman, miközben Rinawyn és Araya felé nyújtotta a poharakat. Ahogy lenyelték, egész testükben energia áradt szét és frissnek, tettre késznek érezték magukat.

- Ti nem halljátok?- kérdezte Rinawyn hirtelen, de a választ meg sem várva kék villanással eltűnt. Ginevra csodálkozva pillantott oldalra Araya felé, aki csak lemondóan sóhajtott egyet és pakolni kezdett. A legidősebb lány azonban perceken belül visszatért:

- Még egy csapat érkezett dél felől, sajnos pont eléjük teleportáltam, úgyhogy hármat meg kellett ölnöm közülük.- kezdte a beszámolót, szaporán szedve a levegőt.

- Körülbelül még harmincan jöttek.

- Nem sérültél meg?- kérdezte Ginevra aggodalmaskodva.

- Nem, dehogy, de jobb lesz, ha támadunk és nem várjuk meg amíg ők jönnek ide.

- Ha jól számoltál most ötvenhárman lehetnek, ez nem jelenthet gondot.- jegyezte meg Ginevra elgondolkozva.

- Rendben, de a lovakat most hagyjuk itt. Ne fárasszuk őket feleslegesen, hisz ezen a kietlen pusztán még legelni sem tudnak.- javasolta Araya Fringodot simogatva.

- Legyen!- válaszolták társai beleegyezően és felkészültek a csatára. Minden felesleges ruhadarabot levettek magukról, így mindhárman megváltak köpenyeiktől és fegyvertokjaiktól.

- Az időt alkalmasnak látom a harcra.- mondta Araya jókedvűen, miközben összehajtogatta a köpenyét.

- Igazad van: a delelő Nap fénysugarait megtörő bárányfelhők mindjárt odébb úsznak a szél szárnyán.- válaszolta Ginevra zöldeskék szemét az égre emelve.

- Benned valami költő veszhetett el.- jegyezte meg Araya sokatmondó pillantást váltva Rinawynnal.

- Mindenesetre jó, hogy a szél hátulról fúj, mert elűzi majd a vempszek iszonyú bűzét és friss tengeri levegőt hoz a helyébe…Akkor csatára fel, fegyvereket elő!

Rinawyn felszólítására a Vizek Háromágú Szigonya a kezében termett és Araya is előhúzta Nethiszt. A két amazon a tábor felé indult kényelmesen sétálva, míg Ginevra szakértő mozdulatokkal felajzotta íját. Pár perc múlva négy páncélba öltözött vempsz lépett ki a sátrak mögül, kivont fegyverekkel. Rinawyn és Araya megszaporázták lépteiket, de a sietségre nem volt szükség, mert egy másodperc sem telt el és négy zöld tollú nyílvessző süvített el közöttünk teljesen egyszerre és találta homlokon az ellenfeleket.

- Nem semmi!- jegyezte meg Araya elismerően, majd Rinawynhoz fordult:

- Te jobbra, én balra!

- Sok sikert, légy jó!- búcsúzott el Rinawyn.

*

„Mikor voltam én rossz?”- kérdezte magában Araya, miközben hangtalanul, mégis villámgyorsan elérte a tábor szélét. Két vempsz épp kardjának felkötésével volt elfoglalva.

- Ne olyan sietősen!- szólt Araya. Hangjában furcsa izgalom csengett és elégedetten nyugtázta, hogy ellenfeleinek száma alig egy pillanat múlva már ötre nőtt.

- Játszunk hát!- kacéran rákacsintott az egyikre és megnyalta a szája szélét. Kinyújtóztatta tagjait és már tízen álltak körülötte előrevont szablyával. Egy sodronyinges vempsz nekiugrott, de az amazon csak felemelte a jobb könyökét, amivel így épp a vempsz orra került közelebbi ismeretségbe, s a támadó kábultan zuhant a földre. Ekkor Araya az övéhez kapott, egy gyors mozdulattal leoldotta csakramát az oldaláról és felugrás közben hatalmas lendülettel indította útjára. A kiélezett, kör alakú fegyver hét vempsz véres haláláért volt már felelős, amikor visszatért gazdája kezébe, aki az ugrásból leérkezve egyik ellenfele torkát a sípcsontjával törte el, míg a mellette állóét a Lángoló Kard metszette el a nyakától. Felegyenesedett, megropogtatta ujjait és egy pillanatig várt az újabb támadókra, de nem jöttek.

- Bújócskázunk?- kérdezte megjátszott kíváncsisággal az egyik jurtára nézve, ahonnan füst szállt fel. Belépett, mire négy vempsz kapkodott fegyvere után, de későn. Araya tett egy nagyobb lépést a jurta közepe felé és félguggolásban balról jobbra körbeforgatta a sárgás fényben égő Nethiszt. A négy vempsz feje engedelmesen gurult a kialudt tűz felé.

- Aki bújt, aki nem, megyek!- kiáltotta a sátorból kilépve, ahol kilencen vártak rá. Egy macska ügyességével és kígyó ruganyos hajlékonyságával táncolt el az ütések, rúgások, szúrások és döfések elöl, de ez a tánc ellenfelei számára csak halált hozott: négyen indultak el a sátor felé, hatalmas csatakiáltással, de amikor elég közel értek az amazonhoz, Araya lecsúszott spárgába és két villámgyors mozdulattal elfelezte négy ellenfelét. Két lábát hátralendítve kézenállásból talpra érkezett és indult volna a többi vempsz ellen, de mind az ötnek zöld tollú nyílvessző állt ki valamelyik létfontosságú szervéből. A tábortól kicsit távolabb megpillantotta Ginevrát, aki talált magának egy nagyobb dombot, ahonnan jobban belátta a csatateret. Minden elcsendesedett, így Araya megkereste a harc elején leütött vempszet, elkapta az egyik lábát és elindult Ginevra felé.

*

Rinawyn jobbra indult, megkerült három mocskos sátrat, majd hirtelen egy kis tér közepén találta magát, ahol hamar az útjába került az, amit keresett: tizenöt civakodó vempsz, akik épp új főnököt akartak választani. A szőke lány nekitámaszkodott a legszélső sátornak és érdeklődve figyelte a bűzös, szőrös lényeket, akik vicsorogva tépték egymást, ezért nem véve észre az amazont. Ő azonban néhány perc múlva egy éles füttyel mégis magára vonta a figyelmet. A vempszek azonnal abbahagyták egymás marását, s helyette Rinawyn marásához akartak nekilátni. Az amazon megvárta, amíg az első kettő elérte, az egyiknek levágta a kezét, a másiknak a fejét, majd nevetve a többi háta mögé teleportált. A vempszek riadtan fordultak hátra, de nem adták fel a harcot. Rinawyn csak egy lemondó sóhajjal vett tudomást erről, s fénylő szigonyát megpörgette a háta mögött. A vempszek körbevették és kivont kardjaikkal arcukon torz vicsorral közeletek felé. A legidősebb lány egyetlen csapással levágta három lény fejét, majd egy hátra szaltóval kiugrott a körből. A szélső vempszek fordultak volna hátra, hogy megbosszulják társaikat, de nem voltak elég gyorsak: néhányuk büntetése a hátukat átdöfő szigony, míg másik kettőé pedig a nyakukból, vagy szívükből kiálló ezüst dobókés lett. A maradék héthez három újabb csatlakozott és elszánt végső rohamot indítottak az amazon ellen. Rinawyn egy delfin ügyességével ugrált köztük, s irtotta őket: a Vizek Háromágyú Szigonyának kékje kört rajzolt a levegőbe, s fejek gurultak szét, a rúgások, ütések és szúrások után élettelen testek rogytak össze. Az utolsó szaltóból leérkezve Ledor az utolsó talpon lévő vempszbe fúródott, kioltva annak életét. Rinawyn térdállásba érkezett, lassan felállt, hátrasimította haját és a félkezű vempszhez fordult. Közelebb lépett hozzá és azonnal teleportált.

*

Ginevra minden izgalom nélkül figyelte a tábor felé igyekvő társait és amint meglátta a közeledő vempszeket, egy könnyed mozdulattal előhúzott négy nyílvesszőt tegezéből és elhelyezte őket Szemiron húrján. Aztán lőtt: zöld tollú nyílvesszői a szélnél is sebesebben szelték a levegőt, majd átfúrták a torz lények homlokát. Araya és Rinawyn csalódottan fordultak hátra, mire ő csak megvonta a vállát, s a következő célpontot kereste tekintetével. Öt vempsz a tábort megkerülve a Huenen irányából közeledett felé dárdával a kezében.

- Na, ezt megnézem.- mondta félhangosan, hogy a vempszek is hallhassák. Ekkor az egyik dárda elindult a levegőben, majd sután, az amazontól tíz lépés távolságra ért földet. Ginevra letette íját a földre és odasétált a célt tévesztett fegyverhez. Lehajolt érte, felvette, majd hátranyújtotta a karját és elhajította a dárdát. A fegyver ezúttal célba ért: pontosan ahhoz a vempszhez került vissza, aki eldobta, azzal a különbséggel, hogy most a hasánál fogva szögezte őt a talajhoz. Az amazont nem lepte meg, hogy a többi vempsz egyszerűen csak keresztülsétál elhullott bajtársán, de azért megjelent egy apró könnycsepp az arcán. Gyorsan felkapta Szemiront, melynek minden egyes pendülése az ellenfelek számának további csökkenéséért volt felelős. A maradék három vempsz közül eggyel zöld tollú nyílvessző végzett, a másik kettőben díszes bronztőrök fordultak meg, a Túlvilágra segítve őket. Kicsit közelebb a folyóhoz megpillantott egy kis dombot és úgy döntött, hogy onnan folytatja a küzdelmet. Ideális választásnak bizonyult, mert innen az egész tábort belátta. Hét vempsz dél felöl próbált meg bejutni a sátrak közé, de Ginevra nyílvesszői kioltották négyük életét, a további három viszont eltűnt a ponyvák fedezékében. Két vempsz pedig a hozzá legközelebb álló sátorból rontott ki karddal a kezében, de a következő pillanatban arcuk a földbe fúródott. Szemiron zöld ragyogása újabb célpont felé fordult és a táborból menekülni próbáló lény holtan rogyott össze. Aztán Arayát látta kilépni egy jurtából, amint kilenc vempsz próbál rárontani, így előbb három, majd két nyílvessző került elő tegezéből és társa ellenfeleinek száma hatra, majd négyre csökkent, végül Arayának köszönhetően lenullázódott. Előbb Araya indult el felé, majd hirtelen egy kék villanással mellette termett Rinawyn, aki a következő pillanatban már mindhármukat és a két vempszet teleportálta a lovakhoz. Ginevra azonban hozzá nem illő dühvel felszisszent:

- Legközelebb szólhatnál mielőtt elteleportálsz bárhová is! Gyomorforgató érzés, ugye tudod?

- Tudom, és tényleg sajnálom, csak már olyan régen nem használhattam az erőm és elkapott a hév…- válaszolt bocsánatkérőn Rinawyn és a foglyok felé intett, akiket addigra Araya már megkötözött.- Most velük kéne foglalkoznunk! Ki kéne kérdezni őket.

Araya szigorú arccal guggolt a vempszek előtt a tekintetüket fürkészve, majd kemény, ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt:

- Mit kerestetek itt egy hónapig? Miért küldtek ide titeket?

A félkezű vempsz megpróbálta leköpni az amazont, mire az megszabadította jó pár fogától.

- Jobb lesz nektek is, ha beszéltek, megkönnyíthetjük a halálotokat!

- A Sötétség Erdejének ura küldött minket, emberféreg, ennél többet úgysem húzol ki belőlünk!- válaszolta a másik.

- Úgy gondolod? Pedig máris többet tudok, mint amit valaha is képes lennél kimondani!- mondta gúnyosan Araya és fél kézzel eltörte a nyakát az imént megszólaló lénynek, a másik vempszet pedig kardja döfte keresztül.

- Myron azért küldte őket, hogy viszályokat szítsanak a környező települések között és Kurgon, a Sötétség Hercegnője is velük tartott egy ideig. Amennyi eszük van, nem csodálom, hogy leragadtak a fosztogatásnál.- mondta Araya miközben mocskos kezét nézegette.

- Akkor itt végeztünk is, egy gonddal kevesebb.- mondta nyugodt hangon Rinawyn, majd szemeit a táborra függesztette.

- Hordjuk halomba a holttesteket és égessük el őket!- javasolta Ginevra szomorú hangon.

Testvéreinek tetszett az ötlet, de először elmentek kezet mosni. A lelkük is megnyugodott, amikor a folyó hideg vize lemosta róluk a harc nyomait. Egyikük sem szeretett ölni, de azt tudták, hogy néhány esetben nincs más lehetőség. Szomorú arccal sétáltak vissza ellenségeik táborába. Pár percig még némán figyelték a romokat, majd Araya így szólt:

- Kezdjük el minél hamarabb, különben a szaguk idecsalja a farkasokat, s nincs sok kedvem velük aludni.

- Igazad van, gyerünk.- felet Rinawyn, s Ginevra is bólintott.

Azzal nekiláttak a sátrak lebontásának és az egykori vempsz tábor helyén hatalmas máglyát raktak, melynek fekete füstjét magával ragadta az északi szél. A Nap már elérte a látóhatár legalját, mire végeztek a munkával. Ekkor ismét elindultak a folyópartra és ruhástól belecsobbantak a hűs vízbe. Ginevra és Rinawyn negyed óra fürdőzés után kikászálódott a vízből és a lovakhoz ment. Araya pár perc késéssel követte őket egy hatalmas hallal a kezében. Tábortüzet raktak és vacsora közben egymást túlharsogva számoltak be a csatáról. Úgy döntöttek, hogy reggel, mielőtt továbbállnak, még visszamennek a városba feltölteni a készleteiket. Étkezés után a Huenenhez mentek elmosni edényeiket, melyekből Ginevra készítette teájukat kortyolgatták. A legfiatalabb amazon nyílvesszőket is vitt magával, amiket Araya és Rinawyn segítségével pillanatok alatt letisztított. Arenta, Fringod és Kerteron nyeregtáskájában eltűntek az edények és a lányok kényelmes fekhelyeket készítettek maguknak, majd nyugovóra tértek. Rinawyn és Araya szinte azonnal elaludt, Ginevra viszont még egy ideig gyászdalokat énekelve feküdt a hátán és nézte a csillagokat. Egy olyan világban járt, ahol minden különböző lény békésen élt egymás mellett és a rettegésnek nyoma sem volt.

 –Vajon Myron elpusztítása elhozhatja ezt a világot?- kérdezte magától és csak a remény hitette el vele, hogy igen. Halvány mosollyal arcán álomba merült, pont, amikor a tűz is kialudt. Csak a telihold sápadt fénye világította meg a kopár kősivatagot, melybe zöld szalagot vágott a Huenen ártéri erdeje, ahol az amazonok fekhelyei megbújtak.

A napkelte boldog ébredést hozott Rinawynnak, Ginevrának és Arayának. A Fényt Hozó ezúttal szabadon bocsájtotta le fényét a földre, így az amazonok megpillanthatták a messzeségben a Gizeron- erdő zöld sávját. Jókedvűen felültek hátasaikra és visszatértek Hiliethbe. Nem tértek be Alatol fogadójába, csak gyorsan megvásárolták, amire szükségük volt és a városból kilépve dél-nyugat felé vették az irányt és nekivágtak a nagy útnak.